2011. június 30., csütörtök

Kirándulás a Neda vízeséshez

Az idei nyaralásunk egyik kirándulása az a peloponnészoszi Neda folyó vízeséséhez vezetett.
Itthon már indulásunk előtt kikerestem, hogy meddig is és merre is kell autózni ebben nagy segítségem volt Agnitolo, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Tavaly vettünk egy nagyon jó Peloponnészosz térképet, de Verka beszámolójában találtam egy neten jól használhatót azt linkelem ide, hogy követni lehessen az útvonalat.

http://www.greeklandscapes.com/maps/peloponnese.html
Hát kezdem. 2011.06.12-én reggel 8 órakor elindultunk Tolóról, hogy megkeressük az áhított vízesést. Még indulás előtt vettünk a péknél reggelit (négyfélét, hisz négyen vagyunk) és menet közben be is faltuk.
Tolóról-Nafplio-Nea Kios-Lerna-Achladokampos-Tripoli(észak) felé vettük az irányt, ez a szakasz gyönyörű, de szerpentines és hosszú. miután Tripoliba értünk ráhajtottunk az autópályára és egész Megalopoliig nem is gondolkoztunk és ott jött a csodálkozás, mert elég sokáig haladtunk autópályán amit a térkép nem jelöl. Miután vége szakadt a jó útnak folytattuk a régin, a jól megszokott szerpentinekkel.
Eddig úgymond a 7-es úton haladtunk és amikor kettévált mi Kalo Nero felé haladtunk tovább és nem Kalamata felé.
Ezen az úton egészen Kopanakiig mentünk ahol jobbra befordultunk a faluba,  éppen piac volt és nagy nehézségek árán találtunk egy táblát ami útba igazított a vízesés felé.
Ez Kopanaki utáni szakasz Plataniáig

 Egészen Plataniáig haladtunk ahol is volt egy "erődítmény" kilátó. Nagyon felkészült emberként annyit tudtam, hogy autóval lehet valameddig menni, de a végén már elég rossz az út így az már nem ajánlatos négy keréken. Hát ezt megfogadtuk és itt hagytuk autónkat, gyalog indultunk tovább le a hegyről.
Na itt már gyalog folytattuk tovább
Nem igazán volt nagyon jó idő, mint a képek is mutatják, de arra tökéletes volt, hogy kényelmesen lesétáljunk a hegyről. "Felkészültként" nem vittünk magunkkal hátizsákot és egy zacskó vízi-cipővel és 1 üveg vízzel felszerelkezve indultunk el a kocsitól, persze a fényképezők mind nálunk voltak:-)
Lenéztünk és ezt láttuk, nagyon messze van az alja
Jókat viccelődtünk lefelé és a bosszankodásunkra nagyon sok autó előzött meg minket. Volt egy kialakított parkoló a vízesést meglátogatók részére.
Ahogy elhagytuk a parkolót szinte már láttuk a Neda folyó hídját
mennyire örültünk, hogy közeledünk:-)
Híd előtti táblák
A folyó a hídról
Híd utáni útbaigazító tábla
Ezen a ponton már alig vártuk, hogy odaérjünk és biztos a mi hibánk, de ezen a ponton balra kell kanyarodni és mi jobbra mentünk, igazából nem is tudom miért.
Volt egy pad is, elég rusztikus
Tovább folytattuk gyaloglásunkat, de már felfelé. Gyanús volt a dolog, de követett minket egy fiatal görög pár és így meneteltünk felfelé, rendületlenül, amikor is jött velünk szembe egy suzuki jimny. Görög ember kihajol és kérdezősködik, hogy merre is megyünk. Hát mi mondjuk, hogy "Neda waterfalls", erre elcsodálkozik és mondja nekünk szálljunk fel a kocsira. Sanyi előre, mi a gyerekekkel hátra, és elindul arra amerről jöttünk, haladunk 10 métert és felveszi a fiatal párt is . Velük is megbeszélte, hogy hova is mennek, persze ők is a vízesést keresték. Magabiztosak voltunk ezért követtek minket, jó móka:-)


 

Mi így buliztunk a platón, jó volt. Csak akkor voltam kicsit elkeseredve amikor kiszállított minket a kocsiból a hídnál. Megfogadtam, még egyszer nem megyek vissza, biztos nem értette mit is akarunk. Leparkolta az autót és mi addig értetlenül vártunk rá a táblánál.
aranyos autó
itt szobroztunk
Görög ember végre megérkezett és elindult egy kapu felé, mi meg követtük.
kapun nem kell átmenni hanem jobbra felfelé
és pár méter után ez a tábla fogad és sok-sok lépcső lefelé
Szorgalmasan ment előttünk és beszélt hol angolul, hol görögül. Természetesen megbeszéltük, hogy magyarok vagyunk és nem felejtette megemlíteni Puskás nevét.
néhány helyen alig bírtam követni őket
és egyszer csak láss csodát
Elállt a lélegzetünk is elsőre annyira megörültünk neki. Tudtam, hogy ez csak az első vízesés és arrébb van még az igazi.
de ez is gyönyörű
de ez fantasztikus látvány volt
szokásos közös kép
Nagyon boldogok voltunk, hogy nagy nehezen, de megtaláltuk. Fényképezkedések, fényképezések és fürdés, de nagyon hideg a víz.







én is belemerészkedtem egy kicsit
közös fénykép férjemmel és a vízesés
Nehezünkre esett de el kellett indulni visszafelé. Miután kigyönyörködtük magunkat, megnéztük a kis templomot a hegy oldalában.




Visszafelé nagyon sok turistával találkoztunk és a kis ösvényen kerülgettük egymást. Nagy szerencsénk volt, hogy csak mi voltunk a vízesésnél, mert mostanra amennyi emberrel találkoztunk biztos nem lettek volna szép képeink a vízesésről.
családom az alsó vízesésnél
fiam mutatja, hogy hova is kell felmennünk

a kocsink ott áll ahol a torony látható
ez itt nem parkoló, de sokan idáig lejöttek
még mindig megyünk
még mindig vannak felhők
már jó magasan vagyunk
ott voltunk lent
de végre felértünk

mindannyian

még ide is felmásztunk
Nagyon fáradtan ültünk kocsiba, de nagyon szép élményekkel lettünk gazdagabbak. Annyira boldogak voltunk, hogy még az útirányt is elnéztük és Kalo Nero felé mentük a nyugati part felé. Leértünk a hegyről és hamar megtaláltuk a hazavezető utat. Kis kitérővel de hamar a hazavezető úton voltunk.Egy újításunk is volt, mert Tripolinál nem kanyarodtunk le a hegyi útra hanem fojtattuk az autópályán és így Argosos keresztül jutottunk el Nafplioba és utána Toloba.
Nagyon jó kirándulás volt. Emlékezetes és fáradságos, de bármikor nekivágnék még egyszer.
közös kép a családról görög idegenvezetőnk készítette

2011. június 3., péntek

München - első nap

Megkésve kicsit, de töretlenül folytatom a Münchenben tett látogatásunk leírását.
Pihentető alvás után korán kelünk és M. elhozza Verkáékat is. Hatalmas reggelizés, teázás, kávézás, nem is félpanzió hanem teljes ellátás.
a mű elkészült és meg lett örökítve
Összeszedelődzködés után irány a város. Autóval elmegyünk az U bahn megállóhoz ahol leparkolunk és "vonattal" folytatjuk utunkat.
Károlykapu - Karlstor, Karlsplatz
 Fantasztikus időnk volt. Kirándulásra, városnézésre pont megfelelő.
Áruház bejárata tavaszi hangulatba öltöztetve

Sanyi is legyen megörökítve, különben azt hiszik, hogy nem is voltunk ott:-)

nagyon tetszett a házak tetején található dísz

Frauenkirche megbújva

St Michael jezsuita templom épp felújítás alatt

St Michael jezsuita templom belső

a templom alatt lévő kriptában a megemlékezés helye

St Michael jezsuita templom oltár közelebbről
 Első templomlátogatásunk után közeledünk a Frauenkirche - Miasszonyunk templom felé. nagyon tetszik ez a hagymakupola így élőben, nem csak képekről. Kicsit elkeserít, hogy az egyik tornyát éppen restaurálják, de úgy gondolom lesz miért visszajönni legközelebb.
hagymakupola 

hatalmas torony

A hatalmas Frauenkirche belső tere

és keresztre feszítve Jézus a magasban

a kripta részében egy érdekes festménysorozat
 Miután kellően kicsodálkoztunk magunkat a hatalmas templom belső terén ahol engem nagyon megfogott a hatalmas keresztre feszített Jézus szobor, elindultunk az Új Városházához harangjátékot hallgatni és megcsodálni.
Az Új Városháza, hatalmas a tömeg

egy kis humor
 Miután megcsodáltuk a városháza belső udvarát átmentünk a St Péter templomhoz, ahol felmásztunk a tornyába.
306 lépcsőfok a csúcsig

sok lépcső után a fantasztikus kilátás

Ennyire picik az emberek, vagy ennyire vagyunk magasan?

nini, ismerős arcok

alattunk a templom aminek a tornyában vagyunk

St Peter templom belseje, nekem túl díszes

St Peter  templom belsű a szószékkel

ebéd, mindenki halat vagy tengeri herkentyűt evett

Viktualanmarkt

Fantasztikus virágok

Asamkirche
 Amikor beléptünk a templomba akkor kicsit ledöbbentem, hisz nagyon sötét volt bent, viszont minél magasabbra néztünk annál világosabb lett. Tele a díszítés mindenhol arannyal és márvánnyal.
Gyönyörű, de egyben nyomasztó is.

Sendlinger Tor

Hofbrauhaus

Odeonsplatz

Theatinerkirche - St Kajetan temlom, nagyon hasonlít a Debreceni nagytemplomhoz

Theatinerkirche - St Kajetan temlom, belül

Hofgarten

Hofgarten és Theatinerkirche 


pihegés

St Ludwig templom

St Ludwig templom

Diadalív

Diadalív

Ilyennel mentünk majdnem hazáig

a jól megérdemelt vacsi
Estére jól elfáradtunk, de Andi elkényeztetett bennünket a vacsorával. Mouszaka és tiramisu gyümölccsel. Sokáig beszélgettünk és ezen az estén én vittem haza Verkáékat. Jól esett a sok séta után az alvás.