2014. július 30., szerda

negyedik nap (2014 Görögország)

2014. 07. 01 kedd

Ezen a napon mindenki jó sokáig aludt. Kipihentük az előző napi késői érkezést. Szokásos reggeli készülődés és evés után összekaptuk magunkat és végre elmentünk bevásárolni Napflioba ahol található a kisboltokon kívül Lidl és Carrefour is. Jól bevásároltunk abból amiből kellett. Találtunk sörkülönlegességeket is.
amit természetesen a teraszon ittam meg

A fürdőzés következett és én mivel képtelen vagyok a napon aszalni magam egy jót olvastam a teraszon.
Miután mindenki jól elfáradt a vízben egy kis ebéd következett és aztán csendes pihenő. Mindenkinek nagyon jót tett.
Délután elmentünk sétálni a városkába és természetesen a napi gyrosunkat is magunkhoz vettük. A gyerekek vettek maguknak kalapot, nagyon jól néz ki.


Na ezután jött az, hogy ők még bemennek fürdeni és én készítsek pár képet, mert egymás válláról fognak ugrálni a vízbe.





persze azért mást is fényképeztem


kezdett már jócskán esteledni és akkor véget vetettek a fürdőzésnek. Mivel senki nem volt még annyira fáradt elmentünk fagyizni.



Hosszú napon vagyunk megint túl de sokat pihentünk megint, igazából azért van a nyaralás.

utolsó kép ezen a napon, kedvenc szigetemről


2014. július 29., kedd

harmadik nap (2014 Görögország)

2014. 06. 30 hétfő

Ezen a napon szintén korán keltem és elmentem futni. Futottam is kemény 1,82 km-t. Nagyon jó volt. Most is mezítláb futottam és nem fájdult meg a térdem, sajnos úgy látom, hogy ha komolyan veszem a futást akkor be kell ruháznom egy futócipőre. 
Miután futottam és napfelkeltében gyönyörködtem ittam kávét is a teraszon, ez egy nyaralási rituálé.




Család lassan ébredezett és a teraszon reggeliztünk ahol ez a kép fogadott minket.


A gyors és laktató reggeli után összeszedtük magunkat és elindultunk Rafina felé, Athén közelében van, ahol találkoztunk Helennel a családunk barátjával, mondhatni második anyukámmal. Régen találkoztunk már és alig vártuk az összejövetelt.
Útközben elhaladtunk egy nagyon érdekes hegy mellett, sokan azt mondják, hogy Agamemnon vigyázza még mindig birodalmát. 


Aki felfedezi nagyon ügyes. A mükénei emlékhelyről lehet nagyon jól megfigyelni, de ez sem olyan rossz.
Megérkezésünk után egész este hatig csak beszélgettünk. A beszélgetés elég sok nyelven ment. Velem ugyebár franciául beszégetett Helene míg a gyerekekkel angolul ment a duma, Sanyival pedig németül kommunikált.
Többször voltunk már Rafinán, több napot is. Miután jól kidumáltuk magunkat és végignéztünk egy halom fotókönyvet és fényképet laptopon (közben nagyon finomat ettünk, töltött zöldségeket fetával) elmentünk a kikötőbe sétálni. Ott miután elfáradtunk a sétától akkor beültünk egy kávézóba, ahol szintén csak dumáltunk.
Pár kép innen:

Bogi és én
Balázs és az apja (igazi selfie)
Helene és én
Lassacskán elkezdett esteledni és elindultunk hazafelé ami jelen esetben Tolot jelentette vagyis várt még ránk kb: 150 km.
Nagyon jó nap volt, bár nem voltunk tengerparton és nagyon a napra sem kívánkoztunk ki, mert szombaton és vasárnap mindannyian jól leégtünk.

2014. július 22., kedd

második nap (2014 Görögország)

2014.06.29

Vasárnap reggel viszonylag későn keltem (magamhoz képest) 7 óra körül. Készítettem kávét és szépen elszürcsölgettem a teraszon,

vasárnapi kávé a teraszon elfogyasztva

azon morfondírozva, hogy el kellene mennem futni. Felöltöztem futócuccba, (sportmelltartó, póló, térdgatya) és elindultam. Nem a cipőt nem felejtettem el, nem kellett ugyanis ki akartam próbálni mezítláb a homokba, mert nyaralás előtt már kényszerpihenőn voltam, annyira megerőltettem a lábam. A cipőmre gyanakszom, de majd kiderül. Na szóval elindultam futni, nagyon jó volt, bár pici apró kövek azért szurkálták a talpam, de ennek ellenére tetszett.
bizonyíték, hogy a tengerparton futottam :-)

ennyire futotta elsőre
Mire visszaértem a futásból a családom még mindig aludt. Gyors zuhany és tovább gyönyörködtem a kilátásban a teraszról.
Ez a vasárnap az igazi pihenésről és semmittevésről szólt. Reggeli, strand, pihenés, ebéd, strand, kávé, pihenés, séta, gyros, fagyi.
Megörökítésre került pillanatok a vízben való labdázás.

nagyon hideg a víz, lassan induljunk neki

jön a labda

tudok fejelni és már nem bánt a labda

és ha elfújnám

imádják egymást (imádok paparazzi lenni) 

jaj de jó a víz

ugrok

imádom

Bogi úgyis elkaplak
Hát ez a nap is eltelt. Sokat pihentünk ami már nagyon ránk fért. Imádok itt lenni pontosan ezért.

2014. július 19., szombat

Indulás-érkezés (2014 Görögország)

2014.06.27-28

Hát eljött végre a várva várt nap és elindulhattunk újra (1 év kihagyás után) Görögország felé.

Előzményként annyit, hogy decemberben eldöntöttük, hogy ebben az évben mindenképp el kell jutnunk Görögországba. Így hát december 31-én le is foglaltam Tolóban a szokásos Eleana apartman 4 ágyas földszinti szobáját nagy-nagy terasszal. Aztán jött a gondolkodás és azt találtuk ki, hogy egy hét az lehet, hogy kevéske lesz így a Booking.com-on foglaltam Lefkadán egy hiper-szuper apartmant 4 éjszakára, így már majdnem, úgy hangzik, hogy 2 két nyaralás.

Na szóval elérkezett az indulás pillanata. Az előkészületek nem voltak olyan egyszerűek, mert a pénteki indulást megelőző csütörtökön még dolgoztam, sőt Sanyi is csak szerda hajnalban ért haza Németországból. 2014. június 27-én pénteken elindultunk. Rakományunk 2 kamasz felnőtt-gyerek és egy nagy csomagtartónyi minden ami a nyaraláshoz kell és természetesen az elmaradhatatlan rántott hús.
A maglódi tankolás és az erzsébeti kajafeltankolás után egészen Röszkéig repültünk ahol is röpke 1 és fél órát tudtunk ácsorogni. Kicsit mérges voltam, mert direkt indultunk el Pesterzsébetről 1/2 kettőkor, hogy így még a törökök nagy hada sehonnan nem érheti el a hőn áhított határunkat, de hát tévedtem. Jöttek a törökök is főleg Bécs és környékéről valamint a határőrök is kellő odafigyeléssel végezték a munkájukat és így nagyon hamar feltorlódott a sor. Sikeres határátlépés után a szerbek gyorsan átengedtek minket és jöhetett a kilométerek tovább csökkentése.
családfő vezetés közben
 A szabályok betartásával nagyon jól haladtunk, az idő kellemes volt. Belgrádon is nagyon hamar keresztülvágtunk, szinte meg sem kellett állni még a lámpáknál sem.
Belgrád közepén valahol
Belgrád hídja
Szerbiában valahol
Aztán jött a feketeleves, a macedón határ előtti terelgetés sötétben annyira nem volt kellemes, még az volt a szerencsénk, hogy volt előttünk autó és így szinte felvezetett minket.
A görög határt görög idő szerint 1/2 3-kor léptük át. Magyar személyi igazolványt felmutatva német rendszámú autóban ülve is csak karlegyintéssel egy pillanat alatt engedtek át a görög határőrök.
Technikai szünet után folytattuk utunkat, hisz még előttünk állt 730 km. Valahol Katerini környékén cseréltünk és én vezettem egy darabon, hát persze, hogy megint kifogtam a kellemes Leptokaria-Platamonas környéki egysávos terelgetéses útszakaszt, na meg persze a Tempi völgyét. Különben meg semmi különös, csak furcsa volt olyan autót vezetni amit szinte még ki sem próbáltam, de nagyon élveztem.

valahol Görögországban
Aztán egyszer csak a sok energia ital ellenére is meg kellett állnom és nem mertem tovább vezetni. Sajnos ekkor jött ki rajtam a heti nem sok alvás. Elaludni nem tudtam, de nagyon tompa voltam.
kedvenc elágazásom
Még megálltunk egy párszor technikai szünetre és egyszer tankolni, de délelőtt 10 órára Tolóra érkeztünk.
Sajnos a szobánkat még nem tudtuk elfoglalni de addig is előkerestük a fürdőrucikat amit pillanat alatt felkaptunk és máris a tengerbe voltunk. 12 órakor foglalhattuk el a szobát, addigra természetesen mind a négyen le is égtünk, de hát kit érdekelt, itt a tenger, itt a nyár és együtt vagyunk.
kipakolásunk utáni első kávé
Gyorsan kipakoltunk a kocsiból amit szerencsére sikerült az apartman melletti kis utcában leparkolni. Szobában elrendezkedtünk, ettünk és ismét megmártóztunk a vízben. Kicsit később sétáltunk a városkában és közben ettünk végre egy-egy pita gyrost és jégkrémmel is megleptük magunkat.
első gyros
családom
én
kikötő
a nyaraláson készült egyetlen családi fotó
  Este mindenki nagyon hamar elaludt, sőt én még azt sem éreztem és nem hallottam, hogy a mocsok szúnyogok agyba-főbe csipkednek. Hát ennyi volt nagy-vonalakban az utunk Tolóra.

kilátás a teraszunkról

lefekvés előtti labdázás