Családi nyaralás Dél-Krétán

2008.05.28-06.11

Megpróbálom visszaadni azt az élményt, amit Dél- Kréta adott nekünk ez alatt a feledhetetlen két hét alatt.

Azzal kezdeném, hogy annyira nem vagyunk bátrak, hogy ne irodával, szervezetten utazzunk, amit néha sajnálok, mert nagyon sok mindenre nem úgy tudok figyelni, ahogy, szeretnék.

A nyaralás megszervezését már 2007. decemberben elkezdtük, ugyanis az iroda (Aeolus) amivel utaztunk a szlovákiai honlapjukon már megjelentette 2008 nyári katalógust. Itt pontosítani tudtunk, hogy mikor is szeretnék utazni és hogyan. Kinéztünk magunknak egy kombinált utat, ami kora nyáron van és nem utolsósorban pénztárcakímélő. Az időpont megfelelt bár a két gyerek az utolsó két hetet nem az iskolapadban fogja tölteni, hanem a tenger habjai közt fog ugrálni. Január közepén befizettük a nyaralásunkat és végre elkezdődött a visszaszámolás. Minden évben csinálunk egy kis naptárt, amin visszafelé csökkennek a napok és naponta kihúzogatjuk, ami már eltelt. Pontosan nem tudtuk, hogy hova is fogunk menni, melyik apartmanba illetve hova csak annyit, hogy Dél- Kréta az úti cél. Nézegettük a katalógust, minden este olvasgattunk útleírásokat, képeket kerestünk illetve az előző évi nyaralásunkról meséltünk a gyerekeknek ahol csak ketten voltunk a férjemmel. Fix dolgokat nem tudtunk megszervezni, de érdeklődtünk és néztük a kölcsönzők honlapjait. Nagyon lassan teltek a napok, de végre elérkezett a mi időnk is.

1. nap

Szerdai napon indultunk, délután kettőkor. Az utolsó simításokat végeztük el az indulás előtt. Nagyon jól felkészültünk, mert busszal mentünk el Pireuszig és onnan kompra szállva érkezünk majd a szigetre. Csomagoltunk: kis hűtőtáska benne rántott husi, felvágott. Külön csomagolva kenyér és mindenféle „rágcsa” az útra, valamint elég folyadék. Gyerekeknek és magunknak is tettem oda hálózsákot és kispárnát.


Pontosan érkeztünk a Pesterzsébeti Tesco parkolóba ahonnan indul majd a buszunk. Természetesen késett, ami annyira nem volt gond, mert barátokkal utaztunk és elütöttük az időt. Voltak már visszatérő utasok is és ment a sztorizás. Nagy meglepetésünkre velünk utazott a kitelepített idegenvezető, Lilla. Nagyon szimpatikus és segítőkész hölgy, bár sokat még ő sem tudott, viszont megtudtuk melyik apartmanban leszünk. Ekkor derült ki, hogy az Achlia aparthotel lesz a szállásunk. Mindenki elégedett volt, mi természetesen nagyon, mert az apartmanhoz tartozik egy sós vizű medence is. A gyerekek ugráltak örömükben. A busz is megérkezett és délután négy órakor el is indultunk.

A buszozás szokásos volt, aki már utazott így az tudja nem egy kellemes dolog, de szemem előtt az lebeg, hogy nagyon jó kis órabérért ülök a buszon, ha csak az illetékeket számolom.

A sofőrök szlovákok voltak és a buszon is jócskán össze voltak keveredve a népek: szlovákok, csehek és mi magyarok. Nem az első buszos utunk volt ezzel az irodával, tehát tudtuk mire számíthatunk. A sofőrök segítőkészek voltak, de nem beszéltek magyarul, euróért adták a kávét és a sört, amin kicsit meglepődtünk, de hát ez van, viszont nagyon jól vezettek és gyorsan haladtunk. Hat órakor már a határon voltunk és mivel mi voltunk a nyári szezon első fecskéi nem kellett várni szinte sehol a későbbiekben sem. Sötétedéskor néztünk filmet, ami csehül volt szlovák felirattal, de nagyon tetszett, mert a Pofa be volt és szinte kívülről tudjuk a beszólásokat. A buszon végre eljött az én időm is, mert a feszített munkatempó után végre tudtam olvasni és ezt kihasználtam az utolsó percig.

2. nap

Hajnal öt órakor léptük át a görög határt. Szokásos megállás pisi, kávé és az elmaradhatatlan Duty Free Shop. Bevásároltunk egy két dolgot, természetesen csoki egy kis lélekmelegítő stb…


Ismerős tájak mellett haladtunk el: Paralia, Evia, Kamena Vourla és délután négy körül megérkeztünk Athénba. A kísérőink megvették a kompjegyet és már nem is tűnt olyan hosszúnak az odaékezés. A komp este kilenckor indult, de már délután hatkor fel lehetett szállni a nyolcemeletes hatalmas hajóra.

Knossos Palace tetején

A bőröndjeinket leadtuk egy kamionban található csomagmegőrző féleségbe és már fent is voltunk a hajón. Mi kevéske magyarok (12-en) gyorsan kerestünk megfelelő termet ahonnan fel lehetett hamar menni a fedélzetre és még nem voltak annyian. A rutinosoknak köszönhetően gyorsan leterítettük a hálózsákokat, hogy helyet tudjunk foglalni és azután elindultunk felfedezni a kompot. A terem ahol voltunk kényelmes rögzített fotelokkal volt felszerelve. Egymás mellett minimum három fotel volt és hátra lehetett dönteni őket, tehát azok is kényelmesek, de 24 órás buszozás után teljesen jó volt a szőnyegpadló hálózsákkal. A maradék kajánkat megettük és indulás után, amit a fedélzeten töltöttünk, nyugovóra tértünk.

Éjszakázunk nomád módon

3. nap

Hajnali ötkor ébredeztünk, és kiérve a fedélzetre megláttuk Krétát. Gyorsan ittunk egy kávét a bárban és hat órakor meg is érkeztünk. Amilyen gyorsan csak lehetett összekaptuk magunkat és indultunk le a kompról. Bőröndjeinket összeszedve megtaláltunk azt a buszt, ami minket vitt el a szállásunkhoz. Itt szintén vegyültünk szlovák és cseh útitársainkkal.

Végre elindultunk Dél- Kréta irányába kb: 2 óra buszozás után megérkeztünk az Achlia apartmanba. Az út jobb oldalán kicuccoltuk a bőröndöket, volt belőle jó pár (3 nagy gurulós és kézi poggyászok) és elkezdtük felhurcolni a szobánkba, mert jó magasan volt ahova kellett mennünk. Mindent mondtunk csak szépeket nem, mert azért mégis fáradtak voltunk. Mi négyen mentünk, férjem, gyerekeink és én ,valamint barátaink. Na, ők még magasabbra kerültek az apartmanon belül, de a kilátás fantasztikus volt. Már a buszon megfogalmazódott a gyerekekben egy fogadás féle a medencével kapcsolatban. Megérkezésünkkor ki mer ruhástól beugrani a vízbe? Hát rajtam kívül szerencsére mindenki beugrott, bár a lányom először vonakodott, de aztán alig lehetett kiszedni.

Ekkor még mindig csak reggel 9 óra volt és nagyon boldogok voltunk. Sokszor voltunk már Görögországban, de ez a kilátás, apartman elrendezés és hozzá a medence nagyon jó párosítás volt. Gyors kipakolás, közben a fiúk elsétáltak a közértbe, ami 800 méterre volt. A nagy melegben kellett a folyadék utánpótlás. Ezek után lerohantunk a partra, ami egy kis bájos öböl volt.

Achlia strandja

Két oldalon hatalmas kőhalmok, amiket a későbbiek során meg kellett mászni. A nap hátralévő részében hol a medencénél, hol a parton lógtunk, azért eléggé fáradtak voltunk, de nem rossz értelemben. Késő délután még egyszer meglátogattuk a szupermarketet, de már elvittük magunkkal a legkisebb guri bőröndöt, mert nem volt kedvünk cipekedni. Estére a mi apartmanunkban volt a találkozó, eljött a Lilla és hozott magával egy görög hölgyet, aki az autókölcsönzőtől jött. Sok mindent kérdeztünk és ekkor jöttünk rá véglegesen, hogy a Samária-szurdok most is kimarad sőt Elafonissi és Gramvousa is. Egy kis alkudozás után megállapodtunk az autó árában is 190 Euro, 7 napra Renault Clio, teljesen jó volt. Ezen az estén nem nagyon kellett minket ringatni.

4. nap

Reggel 9-re hozták az autót, megkötöttük a szerződést, bár az angol nyelvtudásom hagy maga után némi kívánnivalót. Franciául beszélek elég, jól de nem egyszer megmosolyogtak és folytatták a társalgást angolul. Sokat megértek belőle, de válaszolni nehezen tudok így marad a kéz és a láb valamint némely német szó is keveredik közé.

Szerződés megköttetett, pakolás megtörtént és elindultunk elsőszámú programunk felé, Vai-ba.

Vai

Analipsi-Sitia-Vai útvonalon haladva érkeztünk meg e csodaszép helyre. Nagyon kevesen voltak itt még turisták. Élveztük a homokos partszakaszt, fölsétáltunk a kilátóhoz, megcsodáltuk a pálmákat, elsétáltunk a partszakaszon a szemben lévő szigetig. Visszaindulva vettünk egy kis hűsítőt (fagyit, sört) aztán Sitia felé vettük megint az irányt. Siettünk egy kicsit, mert vásárolnunk kellett ugyanis vasárnap nincs nyitva csak a „sarki kis szupermarket”, nekünk meg már fogytán volt a készletünk. Megálltunk egy Lidlnél és egy Championnal ahol mindenfélét vettünk mi szem szájnak ingere. Sitia-Mohlos-Pachia Amos-Ierapetra felé vettük az irányt. Kicsit a nap elején figyelmetlen voltam és csak az egyik gyereknek adtam deadalont így természetesen a lányom kidobta a taccsot, de aztán jobban lett. Ierapetrában letettük az autót közel az erődhöz és megkerestük a tavaly már kedvencünkké vált gyrosost. Itt mindenki evett egy-egy gyrost még a nemrég nyűglődő Bogi is. Kicsi fiamon most vett erőt a rosszullét így ő csak fagyizott, amúgy sem szereti a gyrost. Elsétáltunk az erődhöz, amit zárva találtunk. Biztos késő volt már, hogy nyitva legyen. Hazaérve felhordtuk a vásárolt dolgokat és csatlakoztunk a gyerekekhez a medencében. Vacsorázni már nem nagyon kellett, ezért kiültünk a teraszra és csodáltuk a kilátást. Rengeteg kabóca zenélt és sok poloska jött a villanyfényre. Sokáig beszélgettünk így hatan és elterveztük, hogy másnap elmegyünk Knossosba.

5. nap

Nem túlkésői ébredés után, minden fontos dolog előkészülete mellett (deadalon, hideg víz a hűtőtáskába, kis rágcsa) elindultunk Knossos felé. Vasárnapot választottuk erre a napra, mert ilyenkor nem kell belépőt fizetni, hogy megtekintsük a romokat.

Ierapetra-Pachia Amos-Agios Nikolaos-Malia-Iraklio-Knossos útvonalon mentünk. 123 km az út odáig, vannak kényszermegállók az úton, mint Malia, de nagyon szép helyek mellett is elhalad az ember. A repülőtérhez közeledve mindig megcsodáltuk, hogy milyen rövid a leszállópálya, és próbáltunk épp leszálló gépet lefényképezni. Dél körül értünk Knossosba ahol attól tartottunk, hogy nem lesz parkolóhely és az első integető emberkénél befordultunk balra. Miután megfelelő adag krémet nyomtunk magunkra és mindenkire ráerőltettem a fejfedőt, folyadékkal a kezünkben elindultunk a „romokhoz”. A parkolót elhagyva egy kisöreg integet, hogy valóban ingyen van a parkoló, de kifelé menet majd a „restaurant” teraszán fogyasztanunk kéne valamit. Kissé morgolódva, mert becsapottnak éreztük magunkat odaértünk a múzeum bejáratához. Itt idősebb hölgyek, egyikük pedig kifejezetten öreg volt irányítgatott minket egy pult felé, hogy ott vegyük meg a jegyet. Mi azért magabiztosan odamegyünk a kisablakokhoz és hangosan olvasom neki angolul:

today free the entry

Ezek után mindenáron be szerette volna mutatni a palota romjait nekünk, és kérdezte milyen nyelven tegye ezt, persze folyamatosan angolul beszélt. Kicsit idegtépő volt, de megelégelvén először angolul az után magyarul közöltük vele, hogy: Magyarok vagyunk! Mire ő nem nagyon tudott mit kezdeni az elhangzottakkal és elkezdett más kuncsaftokat keresni.

Szabad volt a belépés végre. Férjem nagy lelkesedéssel elkezdte az ”idegenvezetést” kis csapatunknak. Mi ketten már harmadszorra voltunk itt sok mindent hallottunk, olvastunk, kerestünk a Knossosi palotáról. Körbejártuk, megcsodáltuk és mielőtt kijöttünk volna megpihentünk egy fügefa árnyékában.

Az autóhoz közeledvén az ingyen parkolás fejében megettünk egy-egy fagylaltot és folytattuk utunkat. Az iraklioni erődnél leparkoltunk, kisétáltunk a móló végéig és az erőd itt is zárva volt, tehát ezt sem tudtuk megnézni.

Morosini kút

Felsétáltunk a Morosini kúthoz és Iraklionból ennyi elég is volt. Nagyon meleg volt és kezdtünk kitikkadni és kis csapatunknak megígértük, hogy hazafelé egy gyönyörű aranyhomokos partra megyünk majd, Maliára. Az autópályán bekerültünk egy kisebb dugóba ami eléggé meglepett vasárnap délután lévén. Volt ott mentőautó, rendőrség és mivel a „balkánon” vagyunk rengeteg bámészkodó. Motorbaleset volt elég csúnyán kettétört a motor és alkatrészei a szélrózsa minden irányában szétszóródva. A látottak után néma csendben haladtunk egy darabig, mindenkinek rossz érzése támadt.

Az autópályáról kicsit hamar letértünk és végaraszoltunk Hersonissos zsúfolt utcáján és utána Maliai partra lementünk a régészeti múzeum mellett. Tavaly és 13 éve nagyon szerettük ezt a partszakaszt, mert finom homokos, jó nagy hullámokban lehet ugrálni, de az idén nem így volt. Mivel vasárnap volt ezért nem csak turisták voltak hanem helyiek is, hiába volt már viszonylag késő akkor is zsúfoltabb volt a part mint máskor és amin meglepődtem koszos volt a víz. Azért jót ugráltunk, labdáztunk. Jól elfáradva, a parti zuhanynál lemostuk magunkról a sót és indultunk hazafelé.

A Selinari-szurdokon keresztülhaladva, Agios Nikolaos után megint megcsodáltuk a partszakaszokat és irány Ierapetra. Ismét gyrost ettünk, szerencsére nem volt ma senki rosszul, mert elővigyázatos voltam. Az étterem tulaja, akit Mamának hívtunk megismert és elbeszélgettünk, míg elkészült a vacsink. A férje a kis háromszögű zászlókat rakta föl a kerthelyiség fölé amikor mondtuk, hogy a magyar zászló fordítva van. Befejezvén az evést kaptunk fagyit, rakit és cukrot.

Törzshelyünk Ierapetrán

Az erődig megint elsétáltunk, de hiába. Hazafelé a főutón Ierapetra és Ferma között két helyen is mértek kézi sebességmérővel a rendőrök. Mi mindig nagyon figyeltünk a rendőrökre ugyanis ha eddig nem tünt fel elmondanám hatan voltunk az autóban. Barátaink kicsit elkeseredtek, hogy nem tudnak motort bérelni a távolságok miatt és ezért döntöttünk kipróbáljuk hatan. Két gyerek és mi ketten nők ültünk hátul a fiúk pedig felváltva vezettek.

Estére ismét a teraszon folytattuk a beszélgetést, természetesen a medencében történő csobbanások után.

6. nap

Ma reggelre elég morcosan és korán ébredtem, mert az apartmanban laktak albán, vagy bolgár munkások, akik az üvegházaknál dolgoznak és elég nagy zajt csaptak munkába menet. Főztem kávét és kiültem a teraszra, nem bántam meg, mert gyönyörű napfelkeltét sikerült elkapnom.

Napfelkelte a teraszunkról

Családom is mire felkelt megbeszéltük, hova is megyünk ma. Nem akartunk sokat autózni ezért „csak” Matalát akartuk aznap megnézni. Térképen nézegetve végig délen haladva nem tűnt olyan hosszúnak Ierapetra-Ano Vianos-Pirgos-Agii Deka-Matala csak 136 km, de mentünk vagy három órán keresztül. Gyönyörű hegyeken át vezetett az utunk, láttunk csodaszép öblöket, de nagyon lassan haladtunk. Szerintem ezen a napon volt a legmelegebb, amíg kint voltunk. Gortishoz érve nekem nem volt akkora csalódás a körbekerített emlékmű, mert tavaly hökkentem meg igazán ezen. Továbbhaladva Festost kihagytuk a hőség miatt, gondoltuk visszafelé beugrunk és már mindenáron a hűs habokba lettünk volna. Egy kicsit eltévedtünk és pár perc alatt Kokinos Pirgosnál kötöttünk ki, mert működő benzinkutat kerestünk, ugyanis nagyon ki lett centizve az üzemanyag mennyiség. Térképen gyorsan megkerestük, hol is vagyunk és ezek után irány Matala. Tympaki és Matala között találtunk egy narancsligetet, ami természetesen nem volt elkerítve. Nagyon csúnya dolog a lopás, de csalogatott minket az az érett narancs, ami isteni volt. Szüret után pár perccel leparkoltunk a Matalai öböl előtt. Rekkenő hőség volt és rohantunk a vízbe, mert a homok is annyira forró volt, hogy nehezen lehetett elviselni. Lehűltünk kissé és utána megmásztuk a régi sírokat amit később a hippik is bitoroltak.

Matala fentről

Visszasiettünk a vízbe mert nagyon jó nagy hullámok csaptak fel. Az ügyesebbek kicsit búvárkodtak és jó messze beúsztak. Nagyon szeretem a tengert de egyidőben félek is tőle, mert nem vagyok biztos az úszástudásomban, úgyhogy én mindig kintebbről nézem a családom hosszú lubickolásukat a mélyebb vízben. Két fürdés között ettünk egy kis fagyit és hat óra körül elindultunk visszafelé, viszont abba megegyeztünk, hogy másfelé megyünk haza. Matala –Agia Deka-Iraklion ami csak 71 km volt, nagyon gyorsan haladtunk, mert autópálya volt egy része. Iraklionban beszaladtunk még a Carrefour-ba és utána hazaindultunk. Kilenc óra után értünk haza és Ierapetrától Achliáig megint figyelnünk kellett a rendőröket, akik ma is mérték a sebességet.

7. nap

Ezen a reggelen viszonylag későn ébredtünk és mindenki kipihente magát. Gyors kupaktanácskozás után határoztunk úgy, hogy ma csak négyen vágunk neki a nagyvilágnak, mert barátaink ma az apartmanban pihennek. Mivel viszonylag későn sikerült indulni és estére az autót a két otthon maradott szeretné elvinni egy romantikus vacsorára Ierapetrába, ezért sietnünk kellett.

Eredetileg Chania és Rethimno lett volna a mai uticél, de a késői indulás és a korai visszatérés miatt lemondtunk Chaniaról.

Összedobáltunk mindent, ami kellett és egy gyors csobbanás után elindultunk a mai hosszú utunkra.

Achlia-Ierapetra-Iraklion-Rethymno (197 km) útvonalon gyorsan tudtunk haladni. Iraklion után Pantanasa környékén tartottunk egy kis pihenőt ahonnan nagyon szép kilátás nyílt Ammoudarára ahol előző évben „őszöltünk” a férjemmel. Innen még lehetett látni jobb oldalra az Iraklioni stadiont és az erődöt, baloldalra pedig egy tipikus szerpentines szálloda komplexumot, aminek sajnos nem tudom a nevét.

Továbbhaladva nyugatra az út mellett mindenfelé leanderek nyíltak, fantasztikusan szépek voltak. Szebbnél szebb öblöket láttunk csodálatos kék tengerrel, de ahogy Rethimnohoz közeledtünk egyre laposabb lett a felszín. Egy kis városi dugóban állás után sikerült lejutnunk a partra viszonylag közel az erődhöz. Itt leparkoltuk az autót és elindultunk felfedezni a várost. Végigsétáltunk a boltok hosszú sora előtt ahol természetesen a vendéglőkbe hívogattak, néha kicsit agresszív módon. A kikötőben megcsodáltunk egy kalózhajót és folytattuk utunkat az erőd felé. Ezen a napon is nagyon meleg volt és még a szél sem fújt.

Minden alkalommal, amikor ilyen viszonylag feszített tempójú kirándulásokon vagyunk mindig büszkeség önt el, hogy a gyerekeim hangját nem lehet hallani, szerencsére ők is szeretik felfedezni a szép helyeket. Természetesen kompromisszumot kötünk minden reggel megtalálva az egyensúlyt a látnivalók és a fürdés mennyiségét illetően. A Rethimnoi-erőd elég nagy és kopár a növényzetét illetően. Sajnos a török mecset nem volt nyitva, de a várfalat teljesen körbesétáltuk.

Rethimno várfalain

Fantasztikus kilátás nyílik a város néhány részére a lőrésekből. Itt a tenger nagyon sötét színű volt és viharosan hullámzó a hihetetlenül éles köveken. A kocsihoz visszatérve benéztünk egy-két boltocskába és vettünk egy-két törölközőt valamint pár ajándéknak való csecsebecsét. Fagyival lehűtöttük magunkat és elindultunk visszafelé a szállásunkra. Útközben megálltunk pihegni Bali partjánál és itt is fagyiztunk egyet valamint itt megittam egy vörös mithos sört ami nagyon jól esett. Drága férjem vezetett így ő csak egy alkoholmentes változatot kaphatott.

Ierapetránál megint le kellett parkolnunk, hogy felfaljunk egy-egy gyrost a szokásos helyen és azután időben leszállítottuk az autót a romantikus vacsorához.

Ez volt az első nap amikor hat óra előtt hazaértünk. Gyors átöltözés után lerongyoltunk az achliai partra és fürödtünk a tengerben egy nagyot, mikor meguntuk a sósvizet felmentünk az apartmanba és a medencében folytattuk a lubickolást. Hatalmasakat labdáztunk és ugráltunk a vízbe és estére hihetetlen módon elfáradtunk.

8. nap

A mai napon is nagyon korán ébredtem fel a zajok hatására, de legalább tudtam olvasni, ami pihentet. Minden reggel megcsodáltam a napfelkeltét és egyik reggel pedig olyan köd ereszkedett le ránk, hogy még a medencét se láttuk nagyon a teraszról.

Achliai szállásunkról a kilátás egy ködös reggelen

Nagyon szép volt, de mégis félelmetes. Ezen a napon nem akartunk kimerítő kirándulást véghezvinni, így csak a közelben maradtunk. Tizenegy óra körül beültünk az autóban mind a hatan és elindultunk Makriyalos felé. A parti úton mentünk ahol Goudouras közelében találtunk egy kis lapos öblöcskét ahol le is lehetett tenni az autót is. Mindenki berontott a vízbe kivéve engem. Én elindultam picit arrébb ahol egy kicsi bemélyedéssel egy kis aranyos öblöcskét találtam.

Goudouras

A többiek átúsztak ide, kicsi fiamat kivéve ő átsétált utánam, mert neki is hidegnek tűnt a víz mint nekem. A kövekre kicsapódó tengervízből ott maradt sót szedegettük mire a többiek is átértek. Kis segítséggel én is bemerészkedtem az öbölbe ahol nagyon kellemes volt a víz.

Jól kifáradtunk az úszkálásban és elindultunk az úton tovább ameddig volt. Itt egy kis közértben fagyiztunk és felfedeztük, hogy ez egy kék szalaggal kitüntetett strand. Nagyon szép kék vize volt és tiszta, na meg nem volt tömegnyomor. Kis idő után visszafordultunk és Pervolakia szurdoknál leparkoltunk.

Pervolakia szurdok

Az út túloldalán elkezdtünk felsétálni a hasadékon, strandpapucsban nehéznek bizonyult a terep és így csak addig mentünk, amíg meg nem láttuk a tengert a hasadékon át. Itt elhatároztuk, ha legközelebb visszajövünk még Krétára, akkor lehet, hogy a Samária-szurdok helyett ezt a 3 km hosszú szurdokocskát kipróbálhatnánk

Visszatérve az autóhoz észrevettük, hogy elég rossz helyen álltunk le, ugyanis ki kellett tolnunk az autót a laza aprókavicsos talajból, mert csak pörgött a kereke és már égett kuplung és gumiszagot éreztünk.

Itt akadtunk el

Hazasiettünk ebédelni és lepihenni egy picit, mert eddigi napjaink folyamán eléggé kifáradtunk.

Délután három körül elindultunk a másik irányba Ierapetra felé végig a parti úton. Itt is voltak szép öblök, de nem tudtunk lejutni, így Ierapetra elején lévő parton fürödtünk egyet ahol nagyon fújt a szél és nagyon érdekes a part kiképzése, homokkő megszilárdulva, mindenféle érdekes formában. Egyik részén még bokáig ér a víz utána meg már derékig vagy a habokban. Mikor megszáradtunk akkor besétáltunk a városka tengerparti sétányára. Megnéztük a boltocskák felhozatalát és kerestünk futball mezt hisz itt lényegesen olcsóbban lehet ilyesmit venni, amit a fiúnk egy év alatt kinő vagy az éppen kedvenc focistája más csapathoz szerződik. Később a séta után beültünk a „Mamához” vacsorázni, de most nem csak gyrost. A kedvenc a kardhal volt, ami tényleg isteni lett. Ott üldögélve ránk sötétedett és el is kezdtünk fázni a széltől. Hazatérésünkkor még nem döntöttünk mit is csinálunk másnap.

9. nap

Ezen a napon szintén csak négyen kirándultunk. Hersonissos felé vettük az irányt. Délután ismét a társaság másik fele vitte el a kocsit így nem akartunk sokat autózni. 13 éve Hersonissos és Malia között nyaraltunk valahol 7 napot, amit jó lett volna megtalálni és gyerekeinknek megmutatni. Malia alőtt az autópályán van a Selinari-szurdok amiről tudni kell, hogy a török megszállás idején mindössze egyetlen éjszaka alatt építettek itt egy kolostort. A törökök ugyanis azt a törvényt hozták, hogy a megkezdett templomokat be lehet fejezni, de újakat már nem lehet elkezdeni. Itt Mária fakasztott forrást, hogy könnyebb legyen az építkezés. Azóta is a hívő emberek, amikor beérnek ebbe a szurdokba, keresztet vetnek, hogy le ne álljon az autójuk motorja.

Selinari szurdok

Továbbindultunk Hersonissosba, parkolót nehezen találtunk. A Spar mellett egy kisutcában tudtunk csak megállni. A mai szándékunk az volt, hogy pár ajándékot vásárolunk, mert a déli részen nem volt nagyon lehetőség rá. Itt tényleg az angol turistákról szól minden, ami kissé elszomorító. 13 év alatt annyit változott a település, hogy rá se lehetett ismerni. Sajnos nem találtuk meg a régi apartmant ahol laktunk, de voltak ismerős helyszínek. Maliára is átsétáltunk ahol van egy kis templom a tenger közepén valamint egy másik kis templom a parton.

Malia

Délután ismét meglátogattuk kedves vendéglősünket és kértünk a szokásos gyrosból. Hazaérve lesiettünk a tengerpartra ahol jó nagyot fürödtünk és a part egyik szélén elkezdtük megmászni a sziklákat. Miután itt elfáradtunk hazamentünk és folytattuk a fürdést a medencében.

10. nap

Ez volt az utolsó nap, amikor még volt autónk. Időközben nevet is adtunk a Renault clionak Pacalos Mignon lett, nem tudom miértJ

Mind a hatan beültünk és elindultunk megnézni Zeusz szülőbarlangját a Lassithi fennsíkon. Maliaig mentünk az úton és ott kanyarodtunk az autópályán balra. Szerpentineztünk egy kicsit és elérkeztünk a feléig az útnak, ahol volt egy Homo sapiens múzeum pár szélmalommal. Nem mentünk be, mert arra gondoltunk, hogy visszafelé majd megnézzük. Nem sokat kellett már mennünk és elértünk a Dikti barlanghoz, amely a mitológia szerint Zeusz szülőhelye volt. Az autót leparkoltuk és gyalog kellett felmenni menni a barlang bejáratához. Aki merészebb volt az felment szamárháton, aki pedig mazohista az 40 fokos melegbe felsétált a 250-300 méter meredek hegyoldalon. Miután megvettük a belépőt kb 40 méter mélyre ereszkedtünk le a csúszós lépcsőkön. A látvány megért ennyit, szép cseppkőbarlang nagyon hűvös levegővel, de aki eddig a légkondis autó miatt nem lett beteg az itt biztos megfázott.

Dikti barlangból a Lassithi fennsík

Kiérve a barlangból picit pihentünk az árnyékban, hogy megszokjuk a meleg levegőt. Lesétáltunk a kocsiig és autókáztunk visszafelé. Nem Malia felé indultunk, hanem Iraklion irányába. Még egyszer bevásároltunk a Carrefourba. Hazafelé Hersonissoson is végigsétáltunk barátainkkal, mert ők nem voltak velünk előző nap. Miután kishoppingoltuk magunkat utoljára mentünk végig az autópályán Ierapetra felé a „Mamához” gyrost enni. Elköszöntünk tőlük, természetesen kaptunk búcsú fagyit, cukrot és rakit is. Nagyon későn értünk haza, de már másnap reggel úgyis jöttek az autóért, így tudtuk, hogy aludhatunk sokáig.

11. nap

Ébredés után megreggeliztünk és lesétáltunk a medencéhez. Nem akartuk csak úgy otthagyni az autót ezért várakoztunk. Reggel kilencre ígérték, hogy jönnek érte, de nem siették el.

Gondoltuk a medencénél eltöltjük az időt. A gyerekek nagyon élvezték az édes semmittevést, mi azért nem annyira a jövésmenés után, de azért jól esett a pihentető pihenés is. Az autóért délben jöttek, meglepődtek, hogy mi adtuk oda a kulcsot és nem hagytuk csak úgy a kocsiban, de szerintem mégiscsak így a fair.

Ez a napunk arról szólt, hogy számot vessünk az eddig itt töltött idővel, ami eddig nem volt rossz. A nap többi részében a tengerpart és a medence között róttuk az utat.

A kilátásunk amikor nincs köd

Napoztunk és pihentünk. Estére egy kicsit izgatottak lettünk, mert elkezdtek gyülekezni a felhők az égen a tenger felett, de nem történt semmi ezért nem foglalkoztunk vele. Az achliai tengerparton nagyon szép volt a naplemente, ahogy a hegyeket megvilágítva bukott le a nap a látóhatáron. Késő este izgatottan tértünk nyugovóra, mert a következő napra volt betervezve az egyetlen szervezett út, hajókirándulás és Spinalonga megtekintése. Lefekvés előtt az összes törölközőt ki kellett tennem a terasz falára, mert annyit fürödtünk és annyiszor, hogy nem volt ideje megszáradni napközben. Éjjel 11-kor arra ébredtem, hogy hatalmasakat dörög és villámlik a tenger fölött és csepereg az eső. Kirohantam a törölközőket összeszedni, hogy ne legyenek még vizesebbek és elkeseredtem mi lesz másnap a hajókiránduláson.

12. nap

Ezen a reggelen be kellett állítani a telefont ébresztőre, mert korán volt a találkozó az apartman előtt. Ahogy kiléptünk a teraszra elcsodálkoztam, nyoma sem volt a viharnak. Ha nem ébredtem volna fel, észre sem vesszük, hogy esett az eső. Szokásos gyors pakolás, innivaló, szendvics és extra mennyiségű törölköző, mert a hajóról lehet ugrálni a mély vízbe.

A busz megérkezett és gyorsan felszálltunk rá. Ment a légkondi és nagyon hideg volt. Izgatottan vártuk ezt a kirándulást, mert a leprások szigete egy kicsit hátborzongatónak hangzik. Elbuszoztunk Agios Nikolaosig és közben több utast is felvettünk. Elég soknemzetiségű ember volt a buszon, meglepődtem azon, hogy sok angol jött, de később kiderült miért. A kikötőbe érve megláttuk, hogy mekkora hajóval kirándulunk aznap. Nem volt kicsi csak éppen az a baj, erre sok ember fel is fér. Felsétáltunk a hatalmas hajóra és gondolkoztunk, hova is kellene ülni, hogy jó legyen. Süssön a nap, de ne is égjünk szénné, vagy ha árnyékba leszünk, akkor megfagyunk. Sokáig állt még a hajó, mert sorra érkeztek a turistabuszok Thomas Cook felirattal. Megnyugodtunk kicsit, hogy legalább kulturált népekkel fogunk utazni, de nem így volt. Nem angol fiatalok voltak, hanem idősebbek, de szerintem nem javulnak ők idővel, hanem rosszabbak lesznek. Bunkóskodtak, tülekedtek és már a 9 órai indulásnál a bárban iszogatták a röviditalokat. Míg így várakoztunk az indulásra addig négy nyelven elmondták a hangosbemondóba a mai programot, amit közben meg is változtattak az angolok kedvéért. Ez alatt a hajón körbejárt egy fotós fickó és az arcunkba bámulva kattintgatta a gépét. Talált magának egy nagyon jó alanyt, a lányunkat. Csinált róla vagy három képet ő meg csak vigyorgott a fickóra. Nagy nehezen elindultunk kicsit morgolódva mert a programváltozás az volt, hogy előbb fürdeni megyünk egy elhagyatott partszakaszhoz, ebédelünk és közben lehet a tengerbe ugrálni és pancsikolni. Az ebéd benne foglaltatott a kirándulás árában, amit a hajósok sütnek meg szabadtűzön. Nekem kicsit korai volt a mélytengeri fürdőzés 10-kor, de hát az angolok többen voltak. A gyerekek és a férjem nagyon jól érezték magukat, mert akkorákat ugráltak a vízbe. Körbeúszták többször is a hajót és nézegették a halakat, akik egész közelre merészkedtek.

Lubickol a család a hajó körül

Elég sok unszolást követően én is bemerészkedtem a vízbe, de csak a lépcsőn ereszkedtem le és úszkáltam a hajó körül. Dél körül végeztek a hajósok a sütögetéssel és elkezdték kiosztani az ebédet. Amikor reggel felszálltunk a hajóra kiosztottak kis kártyákat, amivel majd megkaphatjuk a déli betevőnket. Elkezdődött az ebédeltetés és sorbaállás, tülekedés, de végre megkaptuk a kaját. Visszaültünk a kis padunkra sorba és ekkor kezdődött az incidensünk. Egy idősebb angol pár úgy ítélte meg, hogy a hajó másik oldalán nagyon süt, a nap ezért máshova ülnek le, ami a mi helyünk volt. Elkezdték arrébb tologatni a cuccainkat és miután megkértük, hogy hagyják abba átnéztek rajtunk és nem méltattak válaszra. Nem vagyok egy megtorló típusú ember, de amit tudtunk csinálni ebben a helyzetben az, hogy a csapatunk férfi tagjai elkezdtek ebédelés után keményen cigarettázni és a füstöt feléjük fújni. A gyerekeinket megkértük, hogy egy kicsit rosszalkodjanak, hangoskodjanak. Elértük célunkat ugyanis duzzogva, de arrébb vonultak. A mellettünk ülőknek viszont tetszett, amit csináltunk és szimpatikusak lettünk nekik. Egy 60-as éveiben járó angol focidrukker odajött és megkérdezte a fiúkat, hogy kérnek-e az általa sodort cigiből, de inkább nem fogadták el, viszont elkezdtek fociról beszélgetni.

Eközben elindult a hajó Spinalonga a leprások szigete felé. Megérkezésünk után a kiszálláskor szintén kaptunk egy kis kártyát és figyelmeztettek minket, hogy csak ez a hajó visz, minket vissza a kikötőbe tehát ne késsünk.

Spinalonga szigetén

A szigetre lépve kis faház áll a kikötője mellett rögtön, itt kell kifizetni a 2 eurós belépőt, ami nyugdíjasoknak csak 1 euró illetve a tanulóknak nem kerül semmibe. Tavalyi évben már voltunk ezen a szigeten a férjemmel és akkora hatással volt ránk, hogy ezért el kellett jönni még egyszer. Az ott hallottak hátborzongatóak és természetesen igazak voltak, nem csak mítoszok. Lilla volt itt is az idegenvezetőnk, de ha most lettünk volna itt, először akkor soha többé nem jönnék vissza. Elmesélte a száraz tényeket és kész, de nem akarom ezzel bántani, mert most járt itt először és valahogy el kell kezdeni a dolgokat. Nyár végére biztos nagyon jól csinálta már. Visszatérve a szigetre, körbejártuk a házakat, vagyis ami megmaradt belőlük, a kistemplomot, a ciszternát ahol annak idején gyűjtötték az esővizet és ahol mostak. Van a szigeten egy kis kiállítás az ott élt emberekről és a betegségről egy kis leírás.

Rálátás Plakara

Bementünk a fertőtlenítő helyiségbe ahonnan a rácsos ablakon érdekes kilátás tárult elénk. Megkerültük a szigetet és megnéztük a temetőt ahová temetkeztek, fura volt, mert csak kőlapok alá hantolták el a halottakat, és amikor már elég régen ott volt akkor kiemelték a csontokat, hogy újabbakat lehessen eltemetni. Megrázó volt. A szigetről gyönyörű kilátás nyílt Plaka falura illetve a Mirabello-öbölre. Én annyit tudok erről mondani, hogy aki teheti, annak el kell menni ide, mert hatalmas élmény, ha jó értelemben fogjuk fel a dolgokat.

Körülbelül egy órát töltöttünk a szigeten és miután megérkezett a hajónk akkor felszálltunk és visszatértünk Agios Nikolaosba.

Ez az a városka, ami 13 év alatt nem változott,a belső tó amit összekötöttek a tengerrel és körülötte lévő vendéglők és szállodák sora, a pálma amit annyiszor lefényképeztek.

Agios Nikolaos, kis tárlat

Kis utcáit bejártuk, természetesen itt is van turistacsalogató kirakodás. A tavacska mellett található kis kápolnánál kölcsönösen fényképezkedtünk. Mellette található egy kis tárlat ahova csak benézni lehetett. Egy dolog viszont idegesítő volt, a kávézók előtt álló pincérek, akik nem hagytak békén. Fagyizás után a kikötőben megkerestük a buszunkat és elindultunk hazafelé. A buszon mindenki csendes pihenőt tartott, mert volt mit kipihenni.

13. nap

Utolsó előtti napunkat kezdtük meg. Nem volt már autónk és több kirándulásra sem mentünk, így maradt a fürdőzés. Viszonylag korán reggel a család férfijai elmentek a közértbe a guribőrönddel. Addig a lányommal úsztunk egyet a medencében. Reggeli után pedig váltakozva fürödtünk, hol a tengerben hol a medencében. Ez volt az első nap a nyaralás alatt, hogy tartottunk csendes pihenőt. A délutáni kávé után a barátainkkal randiztunk a medencénél és versenyt hirdettünk. Videokamerával a kezemben közvetítést tartottam a három kategóriában induló versenyről (talpas ugrás, bomba ugrás, és szabadon választott, többnyire fejes, vagy csavart ugrás). Kielemzés után lesétálunk a tengerpartra, hogy megmászhassuk a még felfedezésre váró sziklákat. Majdnem sötét volt, amikor felmentünk az apartmanba. Sokat nevettünk ezen a napon és jókat pihentünk.

14-15. nap

Szomorúan keltünk, mert ez volt az utolsó napunk. Utoljára mentünk reggeli úszásra a medencéhez, aztán a guribőröndös bevásárlás. Hazafelé lefényképeztünk egy-két kiskutyust és sárgabarackot szedtünk az út szélén.

Reggeli után szintén medencézés és tengerben fürdés volt a program. Ma is rendeztünk versenyeket, amit szintén lefilmeztünk. A medence partján találkoztunk Lillával, aki közölte velünk a nagyon korai indulást másnap reggel. Ennek hatására elvonultunk az apartmanba csendes pihenőt tartani. Délutáni kávézás után lementünk szintén a tengerhez és folytattuk a felfedezést. Ma is későn mentünk fel az apartmanhoz kicsit veszekedve a gyerekekkel, mert ők persze nem akartak mozdulni a vízből és a sziklákról.

Kövek amit megmásztunk

Miután hazaértünk szerencsénkre még a tulaj nem zárta be a medence ajtaját így ott is volt egy búcsúugrálás, úszás és következett a szomorú kötelességem a bőrönd bepakolása. Nagyon nehezen tudtam csak rávenni magam és így nagyon későn végeztem, ami inkább koránnak mondható. A gyerekek éjfél körül elaludtak és hajnal 3-kor csörgött az óra és én úgy döntöttem, ha mindennel végzek, nem alszom. Hát fél 1-re sikerült mindent összepakolnom és ekkor kiültem a teraszunkra és elkezdtem a harmadik könyvet azokból, amit magunkkal vittünk. Amikor csörgött az ébresztő én voltam a legfrissebb a társaságból, mindenki más csak nyüglődött, mert nem aludta ki magát.

Kávézás után 4 óra 15 perckor a busz meg is érkezett. Megérkezésünkkor is morogtunk, hogy magasra kell vinni a bőröndöket, de most szerintem még jobban mondtuk a magunkét, mert nem elég, hogy nehezebb volt, mint mikor jöttünk, de sokkal álmosabbak is voltunk és elkeseredettek. Elindultuk a repülőtér felé, szomorúan és álmosan, de élményekkel tele. Szinte mindenki elbóbiskolt a buszon, még én is. Reptéren nem volt semmi gond a csomagmérettetésen, bár riogattak, hogy a két nappal előttünk indulók mennyit fizettek, szerencsére nekünk nem kellett. Bőrönd leadása megtörtént, kézipoggyászokat kezdték el vizsgálgatni, a fotóstáskából mindent ki kellett pakolni, mert túl sok drótot találtak egy kupacban. A kapun simán átmentünk, bár a gyerekek már eléggé izgatottak voltak, mert nekik ez az első repülésük volt. Duty free shop látogatása után lassan elérkezett az idő a beszállásra. Szólították a magyarokat és kicsit meglepődve tapasztaltuk, hogy 16-an leszünk a gépen. A buszon, ami a géphez vitt jókat nevetgéltünk, hogy nem kell megharcolni senkivel, ha ablakhoz szeretnénk ülni. Elhelyezkedtünk nagyjából egy kupacba és felszállás után próbáltam fényképezni, de annyira koszos és kopott volt az ablak, hogy szinte egy fénykép sem sikerült. Budapesten a Ferihegy 1-en leszálltunk és 8 óra 40-re kint voltunk a taxinál, ami hazahozott minket. Letelt a nyaralás és még csak most kezdődik a nyár gondolkoztam el rajta itthon a kipakolás és a szennyesek kimosása után.

Ennyi volt a 2008-as Krétai nyaralásunk. Remélem olvasható volt. Kérdés esetén nyugodtan írjatok és kérdezzetek.

Whitefrost, és az én családom.